Április 28-án vasárnap került megrendezésre a 2013-as Veletech elnevezésű rendezvény, amelynek idén a Millenáris adott otthont. Az Óbudai Egyetemet kiállítóként a Neumann János Informatikai Karon működő Biotech Labor tagjaiként képviseltük, és két Androidos alkalmazásunkat mutattuk be. Számunkra a rendezvény már 7:30-kor kezdetét vette a standépítéssel, és 10 órára minden készen állt a látogatók fogadására. Az első látogatók még bátortalanul lézengtek a csarnokban, de kis idő elteltével belejöttek a komolyabb kérdésekbe. Sokakat meglepett, hogy egy egyetemet is találtak a kiállítók között, de az egyik gyakorlottabb Veletech látogatónak eszébe jutottunk a tavalyi rendezvényről, és kíváncsian várta az idei újdonságunkat.

Tavaly a DroidHub nevű alkalmazást mutattuk be a közönségnek, amely egészségügyi páciensmonitorozással foglalkozik és segítségével olyan paramétereket lehet naplózni, mint például vérnyomás, testsúly, vércukorszint, pulzus, EKG. Az alkalmazás még ma is fejlesztés alatt áll, az idén bemutatott verzió az elmúlt két év munkáját dicsérte.

Részünkről az idei újdonságot a RealTAct alkalmazás jelentette. Az app valós időben csapatok tagjainak – sportolók, gyakorlatozó katonák – egészségügyi paramétereinek monitorozását teszi lehetővé. Az alkalmazás segítségével egy csapatorvos vagy edző a gyakorlatok elvégzése közben folyamatosan nyomon követheti a csoporttagok pulzus, légzésszám, gyorsulás és egyéb adatait. A szerver oldali infrastruktúrát a szintén a Biotech Labor által kifejlesztett DrHealth biztosítja. Az adatok egyszerűen, egy böngészőben lekérdezhetőek.

A nap folyamán a kiállított alkalmazások és szenzorok mellett az Óbudai Egyetemen folyó képzésekkel kapcsolatban is érkeztek kérdések. A Biotech Labor végzett BSc-s és aktív MSc-s tagjai ezekre a kérdésekre is megfelelő válaszokkal és rálátással szolgálhattak.

A nap vége felé már csak az igazán fanatikusok nézelődtek, és próbálták elcsípni azon apróságokat, amiket a nap folyamán nem vettek észre. A 18:00 órai záráskor hamar kiürült a csarnok, és a kiállítók is gyorsabban összepakoltak, mint ahogy reggel kipakoltak. Hamar elröpült a nap, és újfent nagy örömünkre szolgált olyan nagy cégek mellett kiállítani, mint a Sony, Samsung, Huawei, HTC és a Microsoft. Reméljük jövőre is ott lehetünk!

http://www.veletech.hu/
Rólunk írták: http://napiapp.blog.hu/2013/05/02/veletech_2013_daqit_appcsalad_egeszseg...